MONTENUOVO


Egy kis történelem

NYÁRY KRISZTIÁN ÍRÁSA

 

A két császári családdal is rokonságban álló Montenuovo família a 19. század közepén telepedett le Bólyban. Albrecht Wilhelm von Neipperg őrnagy Habsburg Mária Lujzának, a száműzött Napóleon Pármában élő feleségének új kapcsolatból született fia volt, és az osztrák hadsereg törzstisztjeként 1848-ban került Magyarországra. A szabadságharc leverésében is közreműködő ifjú tisztet aztán mégis a magyarok győzték le: beleszeretett az első független magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos rokonába, Batthyány Júliába, a Németbóly központú, hatalmas nagybirtok egyetlen örökösébe. Mindkettejüknek jócskán túl kellett lépnie saját családi gyökerein, politikai nézetein, de a szerelem erősebbnek bizonyult. 1850-ben összeházasodtak, s a bólyi kastélyba hamarosan megérkeztek az első, Mária Lujza örökségéből való francia empire-stílusú bútorok, amelyek között valaha Napóleon szőtte világhódító terveit. A család ezután vette fel új nevét: a Montenuovo nevet a Neipperg olasz tükörfordításával hozták létre, hogy a famíliát meg lehessen különböztetni osztrák rokonaiktól. A névváltozást az uralkodó hercegi címmel is kiegészítette, így lett az osztrák és a magyar arisztokrata szülők gyermekének olasz neve, utalva ezzel a család pármai eredetére is.

 

A családban minden férfi hagyományosan katonai vagy politikai pályát választott. A dinasztia-alapító unokájára, az ifjú Ferdinand Bonaventura Franz Alfred von Montenuovo hercegre is feltehetően hasonló karrier várt volna az Osztrák−Magyar Monarchiában, ha a történelem nem állítja válaszút elé. Elvégezte a császárváros jogi egyetemét, majd letöltötte kötelező katonai szolgálatát is. Ekkor indulhatott volna el bécsi karrierje, ám közbeszólt az első világháború. A frissen leszerelt katona önkéntesként újra bevonult, huszár főhadnagyként a frontra kérette magát. Több hadszíntéren is az első vonalban harcolt, hősiességéért többször kitüntették.

 

Amire 1918-ban századosként leszerelt, osztrák−magyar hazája darabjai hullott. Választani kényszerült, hol és hogyan folytassa életét. Legtöbb német anyanyelvű arisztokrata társa Bécset vagy valamelyik német tartományt választotta, ő azonban magyarnak vallotta magát. Kiválóan beszélt magyarul, és eldöntötte, hogy a családi birtokon fog letelepedni. Felvette a magyar állampolgárságot, Nándorra magyarosította keresztnevét, és 1921-ben, a szerb csapatok kivonulása után Bólyba költözött. A Batthyányak által szerzett családi birtok egy része a trianoni határok túloldalára, a Szerb−Horvát−Szlovén Királysághoz került. A tizenhétezer holdas magyarországi terület azonban így is bőven elegendő volt a gazdálkodáshoz. Az akkor 33 éves Montenuovo Nándor eldöntötte, hogy modern mintagazdaságot csinál a nagybirtokból. 

 

    A világháború és a szerb megszállás után szinte az alapoktól kezdtek mindent. Montenuovo Nándor nem tartozott a kaszinóban kényelmesen szivarozgató arisztokraták közé. Miközben a főrendi ház tagjaként a közéletben is aktívan részt vett, a birtokmodernizálást kezdettől személyesen irányította. Jórészt jószágigazgatójára, Manninger Gusztáv Adolfra hagyta a mezőgazdasági ügyeket, ő maga főleg az infrastruktúra megújításán dolgozott. Utakat, gazdasági vasútvonalakat építtetett, villamosította a birtokot, bevezette a telefont, és a lakosságot is kiszolgáló víztornyot állított. Büszke volt arra, hogy az ő birtokán találhatóak Magyarország legmodernebb traktorai, gőzekéi és más csodagépei. A központi kútból gőzszivattyú hozta az ivóvizet, amely csővezetéken érkezett az istállókba, a jószágok itatójába. Hamar felvirágoztatta a birtokhoz tartozó dűlő borászatát is, a legjobb budapesti éttermekbe szállították innen a minőségi vörösborokat. 

Királyi vérből származó főúrként Montenuovo Nándor Európa bármelyik arisztokrata családjába benősülhetett volna, de ő kétszeresen is a szívére hallgatott. Ragaszkodott hozzá, hogy magyar nőt vegyen feleségül, ráadásul egy elvált asszonyban, Solymosy Ilona bárónőben találta meg társát. 1927-ben kötötték össze életüket. Az asszony négy gyereket hozott a házasságba, s még három közös lányuk született.

A 20-as évek végén Németbóly már rendszeresen példaként, egyfajta mezőgazdasági csodaként szerepelt a sajtóban. Az uradalom magas minőségű árui évről-évre egyre keresettebbek lettek külföldön is. A tenyészbikákat és hízott marhákat elsősorban Olaszországba, a bárányokat Franciaországba, a hízott sertéseket Bécsbe és Prágába szállították. Ráadásul az exportra értékesített állatok bevételéből valutához is jutottak, amiből külföldi technológiát, gépeket tudtak vásárolni. A legtöbb exportbevételre azonban egyre inkább vetőmagokból tettek szert. A siker receptje itt az volt, hogy a terményt gondosan szelektálták, tisztították, az elsőosztályú vetőmag minőségéért pedig garanciát vállaltak. 

    Németbóly sikerét a fennmaradt statisztikák is igazolják. A modern szemléletű, folyton újító uradalom a szomszédos nagybirtokkal szemben 41%-kal, a kisbirtokosokkal szemben pedig 120%-kal jobb terméseredményeket mutatott fel. S bár a tudományos kísérletek Manninger Adolf Gusztáv nevéhez fűződtek, Montenuovo Nándor kitartásának köszönhetően tudták megalapozni a magyar mezőgazdaság megújulását számos területen. Manninger vezette be az uradalomban újszerű, nyári talajművelést, mely szembement a korábbi gyakorlat megdönthetetlennek tartott dogmáival. Az már főként Montenuovo Nándoron múlt, hogy a meggyőző kísérletek alapján a fürgedi gazdaságban a Földművelésügyi Minisztériummal együttműködve felállították az ország egyetlen talajbiológiai laboratóriumát. Így a németbólyi kísérletek gyakorlati eredményeit tudományosan is igazolni tudták, és erre már országos programot lehetett alapozni. 

    Montenuovo Nándor nem csak tudományos vagy agrártechnológiai kérdésekben szolgálta önzetlenül a hazáját. Mint ismert műgyűjtő, részt vett a képzőművészeti intézményrendszer működtetésében, az általa külföldön vásárolt és Magyarországra hozott műkincsek egy részét ma neves közgyűjtemények őrzik. Több iskola alapításában vett részt, és rengeteget áldozott tehetséges fiatalok taníttatására is. Aktívan segítette a Magyar Vöröskereszt munkáját is, amelynek 1940-től főmegbízottja volt. Felsőházi tagként napi kapcsolatot ápolt korának politikai elitjével, de gazdasági és agrárkérdéseken kívül ritkán szólt bele politikai vitákba – kivéve, amikor lelkiismerete parancsára fordult szembe a többséggel. Montenuovo Nándor volt a Felsőház egyetlen tagja, aki nem szavazta meg a három zsidótörvény egyikét sem. Következetesen kiállt elvei mellett akkor is, amikor néhány arisztokrata társával együtt aláírta azt a petíciót, amely a háborúból való mielőbbi kilépésre szólította fel Horthy Miklóst.

     Nem csoda, hogy amikor 1944 márciusában a németek bevonultak Magyarországra, azonnal le akarták tartóztatni. A Gestapo már kereste, amikor Montenuovo tartalékos tisztként felvételét kérte az ukrán fronton harcoló magyar csapatokhoz, ahová nem ért el a budapesti német hatóságok keze. Ősszel, a kiugrási kísérlet idején hazautazott. A kiugrás meghiúsulása és Szálasi hatalomátvétele után a nyilasok elfogták. A magyar hatóságok végül átadták a németeknek, akik a dachaui koncentrációs táborba küldték. Az amerikai csapatok adták vissza a szabadságát, s bár minden barátja igyekezett lebeszélni, ő kitartott azon elhatározása mellett, hogy hazatér Magyarországra.

     Távolléte alatt kastélyát feldúlták a kivonuló német és a bevonuló orosz csapatok, a bútoraik és a műkincsek java részét széthordták, a maradék berendezést tönkretették. A műkincsek közül csak a családi kriptába befalazva maradt meg néhány személyes értéktárgy. A herceg egy rosszakarója erről is értesítette a rendőrséget, akik feltörték a kriptát és lefoglalták még a család szarvasagancs trófeáit is. Mikor ez ellen egy becsületes helyi ember azzal tiltakozott, hogy „tudtommal nincs olyan rendelkezés, mely szerint a herceg úr értékeit elvehetik”, azt a választ kapta, hogy „nincs, de majd lesz”. 

    Montenuovo Nándor úgy gondolta, hogy semmit nem követett el, sőt, antifasisztaként maga is életveszélyben volt, ezért visszaköltözött Bólyba – romos kastélya helyett intézője lakásába. A földreform első hulláma a nagybirtokokat érintette, így a bólyi uradalomhoz tartozó földet elvették a családtól. A herceg nem roppant össze, hanem emelt fővel gazdálkodott tovább a megmaradt 33 holdon. A hatalom egészen 1951-ig várta, hogy valamilyen ürüggyel letartóztathassák. Ekkor ismeretlen személy fegyverrejtegetésért feljelentette Montenuovót. A kivonuló rendőrök két Napóleon-korabeli, hatástalanított vadászfegyvert foglaltak le, amelyeken rajta volt a hercegi monogram. 

     Bár nyilvánvaló volt, hogy személyes családi emlékekről volt szó, Montenuovo Nándort egy koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az ítélethozatal után Márianosztrára szállították, hogy megkezdje büntetését. Másnap a hivatalos jelentések szerint tüdőgyulladásban meghalt. Rokonai közül senki sem hitte el a hirtelen jött betegségről szóló magyarázatot, többen úgy tudták, hogy Bóly felvirágoztatóját az ÁVH verte agyon. A herceg feleségét és lányait még ugyanebben az évben kitelepítették. A kastélyt államosították, s ennek első lépéseként a timpanonról leverték a német eredetű, olasz nevű, de magyar szívű család címerét.